Emlékezés Karinthy Frigyesre születésének 75. évfordulóján
HA ÉLNE. most lenne 75 éves. Dehát nem él? — kérdem magamtól én is csodálkozva, akárcsak negyedszázada Babits Mihály, a halálára írt remek nekrológjában. Ő a melegszívű barát s én a mai napig hűséges olvasó egyek vagyunk az író örök életének hitében. Karinthy nem halt meg 1938-ban, csak a teste foszlott semmivé az elmúlt évtizedek alatt. Ha fukar perceimben kezembe vehetem könyveinek valamelyikét, ma is ugyanazzal a friss izgalommal olvasom minden sorát, mint amikor élt s ezzel bizonyára még milliók vannak így, mert művel egyre újabb és újabb kiadásokban jelennek meg s egyre mélyebb a megértés, amely ezerarcú írói művészetét értékeli és élvezi.
Írói pályája ezelőtt ötven évvel az ,,Igy írtok ti” c. irodalmi torzképgyűjteménnyel indult s az „Utazás a koponyám körül” c. lélegzetfojtó regényével zárult le. E két mű között reklámszövegtől a drámákig szinte miniden műfaj feledhetetlen kaleidoszkópja ragyog, hogy a kor legérdekesebb, legélesebb szemű írójának véleményét megvilágítsa kora társadalmáról és irodalmáról.
FÉL ÉVSZÁZAD rengeteg vihara sem tudta emlékeimet elhalványítani. amelyekkel Karinthy pályáját végigkísértem. Fülembe cseng még ma is félország harsogó kacaja, mellyel az ,,Így írtok ti”-t fogadta, az elszörnyedés, amely halálos betegségét tudomásul vette s a bo¬dog fellélegzés, amely a stockholmi műtét után újra a régi fényében mutatta be zsenialitását, „Utazás a koponyám körül” c. utolsó nagyobb alkotásának megjelenésekor.
Amilyen országos sikert hozott neki az „Így írtok ti”, annyira lenézte később ezt a gyűjteményét. Ez tudniillik örökre humoristává bélyegezte a lényegében egyáltalán nem ilyen profilú írót, aki halálos komolysággal iparkodott megkeresni a címszavakat, ama nagy enciklopédiához, melyet élete főművének tekintett még akkor is, amikor világos volt előtte, hogy ezt soha megírni nem fogja. Olvasói mindenen nevetni akartak, amit csak leírt, s nyilván úgy érezte magát, mint „Cirkusz” c. novellájának hőse, a szerencsétlen hegedűművész, akinek játékát senki sem hallgatta meg addig, míg bohócruhában, kifestett arccal nem mászott fel a cirkuszban egy több méteres rúd tetejére, ahol végre elővehette zeneszerszámát s az őt hatborzongva bámuló közönségnek eljátszotta azt a dallamot, ami évek óta ott zsongott a szívében. Az előbb a komolyságáról beszéltem, így hát ide térek vissza. Ha humoristává tette te közönsége, ez a humor nem felszínes soha, nem csupán a nyelvi lehetőségeket nevettető módon kihasználó élcelődés (bár a szójátékoknak is utolérhetetlen mestere volt), hanem a látásmód, a világnézet mélyeiből feltörő filozófiai humor.
Mi a Karinthy-filozófia lé¬yege? Az a belső vívódás, hogy vajon vannak-e emberéletünknek olyan változhatatlan értékei, abszolutumai, amelyek soha el nem romló pillérei egész emberi létünknek, avagy ilyen értékek nin-csenek, minden amiben hittünk és hiszünk, relatív értékű, függvénye térnek és időnek.
AZ IRODALOMTUDOMÁNY ma „Így írtok ti” c. gyűjteményét elsősorban kritikai jellegűnek tekinti. Azt tanítja, hogy benne egy nagy műveltségű író meglátta írótársai modorosságát s azt nagyszerű érzékkel karikirozta. Pedig e zagyvának látszó kis írások mögött súlyos művészi problémák is lappanganak. Karinthy az írói alkotásban is az abszolutumot kereste. Mi örök egy versben vagy prózai műben? Mi benne a változhatatlan érték? A tartalom-e vagy a forma? A nyelv, a szín, a ritmus, a hangulat? Ennek el-döntése érdekében kiemelte a formából a tartalmat, más hangulatot árasztott el a témán, más rím és ritmusorchesztert szerelt egy versre, túlfeszítette egy fokkal a pátoszt, tovább fokozta az egyszerűséget, romantikát öntött a verista témára és fordítva s élesen figyelte: megmarad-e remekműnek ezután is az író alkotása. Ha elolvassuk e kis remekeit, magunk is rájövünk, amire rájött: bizony e művészi eszközök teljesen relatív értékűek.
Karinthy azonban nemcsak az irodalom, hanem a társadalom jelenségeit is a bölcs fölényével figyelte. Élvezettel vette észre az emberi természet fonákságait, látta, hogyan szeretnék magukat abszolutokká emelni a relatív értékek s egész sor remek szatírában örökítette meg tapasztalatait. Ezeknek a szatíráknak modern ízt ad az író lelkében vonagló szkepszis. Gyötörte a gondolat: hátha az ő élvező fölénye is csak egy ki tudja há nyadik szempont, nem jobb azoknál, amelyeket kinevetett. Modernségüket kettős hiány adja: egyrészt érzi, hogy az ostorozott hibáktól ő sem mentes, másrészt nem ad egyikben sem erkölcsi útmutatást az olvasónak. Mindkét fogyatékosság tompítja a szatírák élét, de emberi közelségbe hozza öt hozzánk. Szívünkbe fogadjuk az írót, aki nem jobb, mint mi, de szeretne jobbá lenni és minket te jobbakká tenni.
NEM LEVÉN etikai rendszere, amit olvasójára erőszakolni akarna, hol erről, hol arról a megfigyeléséről ír. Keresi az olyan bizonyosságot, amely mindig és mindenütt érvényes igazságokra világít reá. Ennek megtalálása érdekében kilép egyénisége és embervolta bilincseiből. Az őrület és az álom a legkedvesebb területei, mert ezekben a legkönnyebb újraértékelni a fizikai lét jelenségeit. Effajta novelláiban kiderül, hogy amiről ébren azt hitte: ez örök, igaz, vagy szép, bizony az álmában mind mulandó, téves és csúnya. Friss szemszögért „Mennyel riport” c. regényében még a másvilágra is elkalandozik. A regény arra a kérdésre ad választ, hogyan változnának a földi élet értékei, ha a három dimenzión túlról nézhetnők őket. Több remek novellában írja meg, mi minden történnék, ha a lehetetlen egyszer lhetővé válnék. Ezt a terrénumot még az őrületnél és álomnál is jobban szereti. Elég csak néhány kiemelkedő alkotására utalnom. „Holnap reggel” c. drámája arra az elképzelésre épül, mi lenne, ha az ember nem félne a haláltól. „Az ezerarcú lélek legendája” c. novellája pedig arra, mi lenne, ha valakinek megadatnék a lélek halhatatlansága. „Utazás Faremidóban” c. regénye azt a különös gondolatot dolgozza ki, hogy az emberi lét csak betegség s az ember betegsége csupán a Földnek. Van azonban két olyan problémaköre, amelyekhez többször visszatér s amelyekben nem gyötri a relativitás gondolata. Egyik a nő, a másik a háború. A nőkérdesben pesszimista a szemlélete: a nőt rossznak, a férfit szerencsétlennek tartja. Capillaria című regénye sikeres kísérlet annak bizonyítására, hogy a kapitalista társadalomban a nőnek sikerült a férfit akarat nélküli rabszolgájává nyomorítania s magát az élet minden terhétől mentesítenie. A háborút, mint a tömegek értelemellenes merényletét, a leghatározottabban elítélte. Egész kötetet kitevő háborúellenes írásai csak az első világháború befejeződése után jelenhettek meg „Krisztus vagy Barabbás” címen.
KARINTHY írt verseket is, de ezek nem tettek akkora hatást olvasóira, mint a prózája. Pedig nincs egyetlen Karinthy-vers sem, amelynek ne lenne valami feledhetetlen gondolati magva. Babits egyenesen azt írta róla, mint költőről, hogy irodalmunkat a legszebb lírai versek egynéhányával ajándékozta meg. amelyek magyar nyelven íródtak.
Ha most záradékul meg akarjuk állapítani jelentőségét irodalmunk történetében, akkor ezt két vonalon kell végeznünk. Jelentősége elsősorban a novella műfajának továbbfejlesztésében van, amely töprengő, hitetlenkedő lelkének legjobban megfelelő műforma volt. Nagy terjedelmű, kiegyensúlyozott munkái nincsenek, mert ezekhez egyféle hangulat és hit kellenek. Az ő igazi tere az ötlet, a vázlat volt, hozzá a novella illett legjobban. És ez a szó etymologiai értelmében is igaz, mert minden írásából valami novum, valami eddig soha nem hallott gondolat villan ki. Ezzel új életet öntött a már-már kiélt műformába.
Másodsorban a benne jelentkező erkölcsi értéket kell hangsúlyoznom, hiszen népünknek egy évezreden át a költők és írók voltak betegségében gyógyítói, küzdelmeiben vezetői. S ha ő nem is való ama nagy tanítómesterek közül, akiknek szavait hallva megújhodik a lélek, nem megvetendő érdeme, hogy a század első harmadának embereiben tátongó szakadékokat ő mutatta meg leghatásosabban és legtöbb oldalról.
Fülöp Károly

Skip to content